Összeroppant térdre, hogy mit tegyen. Nőknél gyakoribb

összeroppant térdre, hogy mit tegyen

Kivette óráját és arra gondolt, hogy félháromkor indul a vonat, egykettőre végezni kellene… Seres András lassú mozgással cibált le bakkancsával együtt lábáról egy rongykazlat, nadrágját, mely olyan sok rétegezésű volt a foltok miatt, mint Mauthner Ödön legújabb káposztakreációja, tüntető összeroppant térdre vetkőzte le.

Agyonnyűtt réklijét takarosan összehajtogatta és letette a betyárbútor tetejére a földre. Nincsen inge… — Villant újra a főorvos szemüvege. Na, gyere összeroppant térdre közelebb, öreg!

Seres András féloldalra cseszlett vállát előbbre lódította az ablak eránt. Úgy billent utána összeroppant robusztus teste, mintha egy gyilkos teher minden lépésén körülkenegetné emberi mivoltát. A főorvos a csendesen üldögélő bíróhoz fordult, szájához billentette összefogott öklét, mintha boroskancsót fogott volna bele. A pipaszárral kétfelé törölte bajúszát, ráhajolt a köpőcsészére és pöfékelt tovább.

Tizenkettő és fél százalék, — diktálta be az irnoknak. Dadogott kicsit szegény, nehéz volt neki az «a» betűt kimondani. Seres András hóna alá vette batyuját és úgy, ahogy volt, mezítelen, támolyogva ment ki a folyosóra.

  1. A császár temetése szertartás szerint megtörténvén, a Borbálától született Erzsébet férjével, Alberttel, meg az előkelők és püspökök sokaságával Fehérvárra ment a királyválasztó országgyűlésre; itt a pannonok népes gyűlése az összes rend és az egész nép szavazata nyomán január kalendáján a legnagyobb egyetértéssel köszöntötte a királyt és a királynét, Erzsébetet.
  2. Ha egy gombostüt leejtettek volna a szobában, messze hallszik okvetetlen, olyan csend volt.
  3. Szabó Pál: A trombitás | Nyugat | Kézikönyvtár
  4. General Press Kiadó

Tán azon mód ment volna végig az utcán is, ha lelkére nem kondított volna bentről a kacagás. Tisztán külön vált az urak és parasztok röhögése, mintha szél himbálta volna meg a nagy kaput, vagy a vakolat omlott volna végig a harang oldalán.

A börtönválogatott

Ahogy felhúzta nadrágját, leült a községházi folyosó lépcsőjére és pillanatig belebámult a virágba borult akáclombok közé. A virágfürtök úgy csüngtek a fák galyain, mintha tündérlánykák köténykéiket teregették volna ki az éjszaka rá. A fák fölött a felhők szinte kicsattantak a forró fehérségtől, bábaszarka rebbent a szomszéd háza fölött és egyebekben olyan nagy és szent volt a faluban a békesség, hogy Seres András úgy érezte, az egypengő hatvan miatt menten megszakad a szíve.

Egy nagy méreg terítette lelkére tenyerét, mint régen, ezelőtt, néhanapján összeroppant térdre ütközetek előtt. Most egy pengő hatvanat dobtok nekem, mint a koncot? Olyat pukkant a bakkancs, mint a bürök, ahogy a fűző kiszakadt belőle.

összeroppant térdre, hogy mit tegyen

Olyan keserűség fogta át a lelkét, hogy észre se vette jóformán, mikor befordult az udvarra a korhadó kis kapun. A szomszéd galambjai rúgták örök korzójukat szalmával fedett házagerincén, felesége a kisebbik gyerekkel nyüglődött földön ülve a napos oldalon, két lába messze kinyúlt a szoknyája alól, úgy lapult szét a földön a lába-húsa, mint az összeroppant térdre kalapált bronz.

Az hogy mit tegyen begombolta mellén az ingét az ízületi fájdalomtól mi a kenőcs gyerek elől, felhúzta a féltérdét, lebillentette öléből a gyereket a földre. Ledobta magát az asztal mellett az egyetlen székre, hogy majdnem az összeomlásig recsegett bele.

Úgy érezte, hogy az egyhatvan miatt valakinek valamit mondani kék, panaszkodni kék. De csak a kipödrött bajúszú katonakori fényképe nézett le rá a falról nagy komolyan, résztvevőn. De csak a rozsdamart rézkürtje szomorkodott a tükör alatt, oldalán annak is belenyugodtak sorsába összeroppant térdre régi horpadt sebek.

Meghalt riadók, vérbe fulladt szerbiai marsok szunyókáltak a kapott csutorán.

Párhuzamosok

Hát panaszkodni kék, de kinek? Sárának vagy a trombitának, vagy annak a csinos katonagyereknek? Szótlanul, kilobbanó pillantással bámulta a tűzhelynél forgolódó feleségét, ahogy háttal fordult felé, kicsit dühös volt rá, hiszen a csípője minden nyomorúság mellett is igen erős és nem járta át hét gránátszilánk a tüdejét. Felgyűrte rettentő izmú karján a réklijét és egy kicsi büszkeséggel fektette végig az asztalon, hogy hiába, azt a főorvos is látta, hogy ha ronggyá is lett a tüdeje, de a karja erős!

Igaz, hogy egyebet se lehet… — Aj-aj!

The Project Gutenberg eBook of Emberek by Sándor Bródy

Hátratette a kezét és úgy bámult a vágtató lovasra. Sára ijedten tolta odább a spóron a fazekat. El nem fordult volna a képtől az hogy mit tegyen világért, csak nézte kiherélt, szörnyű buta bámulással, nem akarta látni felesége kétségbeesett arcát. Hiába, Seres András is szerette a családját a maga módja szerint. Hát ennyi? Hisz láthatja, akinek szeme van, hogy nem való egyébre, mint… mint rakásra csinálni egy csomó gyereket… Dühös hogy mit tegyen vibrált a szeme, ahogy az utóbbi megállapításnál az urára nézett.

Sára lehajolt a spór elé, tüdejének negyvenesztendős egészségével úgy telefujta a kojtorgó giz-gazt, hogy az ócska karikákon a plafonig lobbant a füst.

Inkább feneketlen gyűlölet volt a szava, mint síránkozás, mikor újra rákezdte: — Teremtő Jézusom, hiszen az a tizenhat pengő, amit eddig dobtak, az is csak az éhségét összeroppant térdre el az embernek, itt döglünk meg éhen egy ilyen tehetetlen mellett… Valami mondanivalója lett volna még, de csak félszemével pislogott az ura felé és egy szűrőn át vízzel töltött meg egy fazekat.

Kórót tördelt a térdén, szilajon dobálta a lángra kapott tűzre, a sótartóban kalamolt és jó összeroppant térdre beledobott a fazékba. Seres András réklije ujjával szerető becézgetéssel törölgette le a portól rokkant kürtjét, néhányszor szájához illesztette, úgy, jobbfelől. Mintahogy valamikor, régen cselekedte volt takarodó előtt a kaszárnya udvarán.

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben | Digitális Tankönyvtár

Aztán szája közepére vette, apró próbálkozásokat köpött bele, szeme valahova túlnézett a falon, túl a főorvoson és az egypengő hatvanon. A komitácsikkal megrakott szerb mezőkre álmodta magát, az előtt a veszett roham előtt, mikor vállon törölte egy dum-dum és véres habbal fagyott kürtjébe a hurrá… — Hej! Meglóbálta kicsit a lábafejét és úgy belefútt, hogy megrezzentek az ablakkarikák. Felesége dühösen nyitotta ki kötőjével a spór ajtaját. Ha mán megvan, legalább aludja ki magát az istenadta… — Lehajolt, úgy piszkálta a tüzet.

A Vipera William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott.

Szoknyája felbillent jóval a horgasinán. Seres András szégyenkezve támasztotta térdének trombitáját, meredt arccal bámulta felesége villogó bőrét, melyet még a nap se látott soha, csak ő. Az duruzsolt ízületi fájdalom és stroke a lelkén, ha már cafattá lett tépve is a tüdeje, ha már egyhatvan is a havi vérdíja, de mégis olyan egészséges az asszony, legalább, de olyan… Az asszony nagy sebbel-lobbal ment ki a pitvarba, kezében lóbázva hozott be egy spárgára kötött darab szalonnát.

Felakasztotta a gerendába vert szegre a fazék iránt, leste, várta, hogy forrjon a víz, hogy míg a forrás tart, beledobhassa. Így főzdögéltek eddig is a hónap utolján, amíg aztán a darabka zsiradék elseje körül végképp a fazékban maradt. De most hogy mit tegyen kell rántani ezután már, míg el nem olvad, heteken át, hónapokon át. Mert mit lehet venni egyhatvanért, én uram, Istenem, mit kirkland chondroitin glucosamine Ha az ura keresni tudna, mint más rendes ember, de ha kimegy napszámra az urasághoz, úgy hozzák haza, mert elszédül.

Vakszemen vágta a Karszton egy kődarab, azóta. Aj, haj, nem való ez a nagy darab ember semmire. Csak csókolni és ölelkőzni, azt aztán igen. A fene hogy egye is meg mán ezt az életet… Tetejére rakott méreggel dúlt-fúlt befelé, hunyorgó szempillákkal nézte összeroppant térdre gőzön át a sósvizet, hogy ez se bír egy-kettőre forrni. Mikor a táncoló víz megégette a fazék oldalán hüvelykujját, beleszórt egy marék korpát, leakasztotta a szalonnát, félre nézett, amig benne tartotta, aztán kirántotta a madzagnál fogva és visszaakasztotta a szegre.

Szabó Pál: A trombitás

Lehúzta a fazekat a spór szélére és kiment a két nagyobb gyerek után. Seres András úgy kezdte érezni magát, mintha ebben a megátkozott pillanatban idegenné lett volna hozzá az asszony és ez a ház nem az ő háza volna.

Az ágy tetején szundikáló gyerek egy talált gyerek és ő most érkezett volna ide messze földről, jaj, messze földről éjszakai szállás végett… A macskát nézte, amely a torkán pihentette éhes csontjait.

Háta cipóvá görbült, maga alá húzta két első lábát, kicsit topogott és zsupsz! De erős volt a spárga s mert a szalonnát elkapta ugyan, de hátuljával belevágódott a fazékba, veszett iramodással ugrott ki belőle és elszaladt hogy mit tegyen nyitva hagyott ajtón, Seresék sohase látták többet. Felesége a gyerekeket lógatta befelé a kertből, leültette őket az asztalhoz, mint valaha valamivel jobb napok idején, úgy porciózta széjjel a levest.

A kanálcsörgés gyönge émelygéssel nyomta a gyomrát, éhes volt különben, de most így ebből enni… újra arcára fagyott egy kínos röhögés. Hiába bíztatgatta magát, hogy hiszen az olaszok meg egészen megeszik, nemcsak a levét. De mégis, egy magyar ember, aki kürtös vót… igen.

összeroppant térdre, hogy mit tegyen

Még a Práterbe is fútt… Felesége kicsit megbékélve tördelt tányérjába egy darab kenyérnek keresztelt valamit és rálöttyentett pár kanál levest.

Egy este, összeroppant térdre nagyon is lelkükre szakadt a sorsuk, Seres András valami mámorba szakadó ösztönnel ölelte át az asszonyt, csókba akarta temetni keserűségét és hízelkedő szavakat csókolt a fülébe.

Seres András pillanatig kábán bámult az örök bérletre ágyazott éjszakába. Ime, most már olyan üres, tartalmatlan lett az élete… Semmije sincs az ég-világon, de semmije. Csak rongyai maradtak meg és beütött vakszeme mellett a széttépett tüdeje. Zúgva ömlött keresztül vére a fülén és erős ölelésre nyujtotta rettentő izmú karjait. Az asszony vergődött egy ideig, de aztán sírva adta vissza az ura csókját.

Hajnalba, ahogy felébredt, hogy mit tegyen könnyűnek érezte a szívét. Párszor teleszítta az éjszakával túltömött levegőt és úgy érezte, hogy egész tisztán működik a tüdeje.

Felesége gondolkozva ült fel az ágyon. De megpróbálhatja… van a ládán egy darab kenyér.

Egyetlen baja van. A futballpályára eredetileg azért jött ki, mert használt bőrszegeket akart gyűjteni, azt hallotta valakitől, hogy a MÉH jó áron átveszi. Virágh ebben a pillanatban egy mintaszerű felhőfejessel a kapu jobb sarkába küldte a labdát, Mikor ifista korában hozzánk került, mindig lehorgasztva tartotta a fejét, mert így könnyebben észrevette a járdán elgurult aprópénzt.

Régi pírt hozott az arcára a multból a munka láza, el is feledkezett arról, hogy ez másképp is lehetne, mint dolgozni, dolgozni! Piros fénybe lobbant körülte a világ és elvágódott a fatönk mellett.

Sajnálkozva állta körül a többi napszámos és jósoká, mikor felült, édességgel volt tele a szája és piros volt a gyep, ahova kiköpött. Szomorú, vergődő napok következtek, mikor egyszer nagy méreggel azt mondta neki a felesége, hogy újra gyereke lesz, összeroppant térdre az én Istenem akárhova tegye az ilyen embert, bezzeg dolgozni nem tud… Pünkösd jött másnap éppen és olyan összeroppant térdre öröm járta át e hírre a szívét. Itt van az ünnep, nincs egy kanál zsír, egy falat hús, de összeroppant térdre az osztán van, az istenfáját neki!

Seres András összehúzott szemmel nézett a kerteken át a szomszéd falu felé, roppant búzatáblák terpeszkedtek, sas keringett a rét fölött és varjúcsapat lomha szárnyalással húzott a tóti nyárfák felé. Telerakva az Isten végtelen gazdagságával, csak a kezét kell kinyújtani érte. Estefelé készen lett a tőre. Mint gyermek a magakészítette játékszerét, diadallal vitte ki a kertek alá. Elhelyezte az árokoldalon, jó távol megbújt a búza szélén, hasrafeküdt és úgy várta éhes szemekkel az áldozásra önként jelentkező varjút, melynek a húsa olyan jó, mint a csirkéé, csak éppen egy kicsit feketébb… Jöttek, hogy mit tegyen erre a varjak, mint a bizonytalan, sötét gondolat, némelyik az árok oldalához billentette a farkát, de egy se akart lenni áldozási bárány a rokkant trombitás ünnepi oltárán, tovaröppent a többi után.

De nyúl se lett, varjú se lett. Úgy elfáradt a meddő reménykedésbe, hogy belefájdult a dereka. A buja pompába vetkőzött alkonyatban kiült az első csillag a háza elé, utána sorba nyitogatták valamennyi ablakaikat, megigazgatta mégegyszer művét és roppant csalódás kezdte égetni roncsolt tüdejét, mikor elindult a háza felé. Sára, a felesége kötő alá dugott kézzel jött elébe az udvaron. Vékony bizakodás bujkált a hangjában az ünnep elé, amikor kérdezte: — Van valami, apja, fogott valamit?

Most nem. De reggel korán egész biztosan. Tudod, hogy reggel jókor sokkal éhesebbek a varjúk… De lehet, hogy nyúl lesz benne… — Nyúl? De azóta… óh, uram istenem, azóta nem igen látott mást, csak korpaciberét… Tarka reménykedéssel szakadt le rájuk az éjszaka.

Párhuzamosok Szabó Lőrinc és felesége levelezése — ben már majdnem negyedszázada házasok. Vagy mégsem? Állandó lázadásban éltek kötöttségeik ellen: a férj a szabadságot kívánta, a feleség ugyanezt csak fájdalmas panaszok közt tűrte.

Reggel kacagó harsonával kvártélyozott be hozzájuk az ünnep. A nehéz harmattól lassan ringott az akácvirág, sietve loholt Seres András a kertek alá, hátha mégis fogott a tőr odalent valamit… Ahogy közeledett az árok összeroppant térdre, valami vergődött a tőrben.

Szárnyával riadozva verdeste le a fűről a harmatot, Seres András dobogó szívvel futott felé, lenyomta, hogy valami gonosz csudakép el ne illanhasson… — Egy fájdalom mindkét kéz vállízületében, — bontogatta némi csalódással a zsineget, — egy tarka varjú… A fene rágja meg, csak egy szarka ez, — bőszült el még jobban, ahogy tisztogatta tolláról a füvet.

  • Arnold Dénes Arnold MSca FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr arról beszélt, mi lehet a forrása és hogyan szabadulhatunk meg az éjszakai csípőfájdalomtól.
  • A térd oldalsó ínszalagjának sprain kezelése
  • Ezért fáj éjszaka a csípője
  • Időskorúak közös kezelése
  • A Tisza.

A madár ijedt szemében rémülten zsugorodott össze a roppant horizont. Könnybeborult szemmel nézte gyermekeit, ahogy a csonttal maszatoltak. Felesége szótlanul kanalazta a levest, ami egyébként kelmefestéknek is beillett volna.

Facsarodott szívvel nézgelődött egyikről a másikra tétován, valami lélekbe szakadt fájdalom piszkálta roncsolt tüdejét.

összeroppant térdre, hogy mit tegyen

Jaj, valamikor… jaj, régen… Mikor így ünnepi vártán, generálmarsot fujt a vártán, mert jött a király. Égbenyúló kőfalegyenesre nyírott eleven sövények között telemuzsikával dalolt a pünkösd délelőtt, belemotolált a felséges úr kocsikereke a napsütésbe és ő fútt és fútt. Teleszuszra egy pofára. A rég elszállt hangok csiklandozták az egyvelejét. Felállt az asztaltól, belepillantott a felesége nyomorúságtól megszentelt s új életet cipelő ölébe, földrebukott, cseszlett vállal leakasztotta régi cimboráját, a kürtöt a tükör alól, üresen belefujt, hogy egy pók kilottyant belőle.

Leboruló, szent alázat hajtotta, űzte fujni, fujni… Belesírni a multak minden szépét, a jelen minden szégyenét.

összeroppant térdre, hogy mit tegyen

Száz komitácsi halálát elsiratni benne, szarkacsontot rágó gyermekei, apró életei éhezését elsiratni benne. Éljen hát, vagy szakadjon meg hát ez a pocsék tüdő, de fujni, jaj, most fujni e kirabolt ünnep elé… Lobogott, élt körülte minden, ami van.

Ezért fáj éjszaka a csípője

Soha nem érzett erős lépéssel lépett fel a kút mellett a dombra, kemény, bátor nézéssel fordult szembe a ragyogó nappal, tengeráramlással búgott ki a kürtből minden érzése a lelkének, ami volt és ami az egypengő hatvantól mostanig van.

Ezüst csattanással kondult bele az udvar, az ég harsogó megnyilatkozással nyitotta ki méhét és a falu, mint egyetlenegy isteni hangszer, ezer húron visszhangozta vissza. Rég elmorzsolt hogy mit tegyen dobogása, gépfegyverek ujjongó kerepelése minden olyan rég meghalt, de a kürt szava él… — Még egyet, a legszebbet, az imát az összeroppant térdre elé, — szusszant egy percre és fölzokogott vasdarabokkal átszűrt tüdejéből a legtisztább istenimádat, melyet valaha, valamikor katonazenekar küldhetett lélekáldozással az égiek felé.

Sötét, meleg hullám huppant le rá a zengő égről, arccal előrebukott és kezéből messze repült a hűséges jószág, a kürt. Felesége, gyermekei sivalkodva rohantak hozzá, mikor nagynehezen odébbvonszolták, egy tócsa vér maradt a feje iránt. Egy hüvelyknyi dongólégy alattomos kerülgetéssel környékezte egy pillanatig, de aztán leszállt és dús habzsolással lakmározni kezdett benne.

Lehet, hogy érdekel